„Mi akar ez lenni?”
Valami történt Angyalföldön. Valami, amire nagyon vártunk, amit sokan vártak, amit ember megadni nem tud. Pünkösd, csoda: a bábeli zűrzavarban TALÁLKOZÁS, ODAFIGYELÉS, MEGÉRTÉS, BŰNBÁNAT a legkülönbözőbb típusú, kegyességű, irányzatú emberek között. Harmincan voltunk, nagyrészt lelkészek. Ugye hihetetlen?
Félretettük az előítéleteket, hogy végre beszélhessünk, „kibeszéljük magunkat”, a meglévő különbségek ellenére meglássuk a másikban a testvért, az embert. A különböző egyházi irányzatok egyeztető kerekasztal-tárgyalásai meglehetősen kudarcosak voltak eddig.
Sokakat elszomorít az ingerült, türelmetlen, evangéliumhoz méltatlan hang, stílus. Miközben rengeteg a munka, a szolgálat, megengedjük magunknak azt a luxust, hogy széthúzzunk, hogy eltávolodjunk egymástól. A régi kígyó ósdi furfangja ez: „Oszd meg és uralkodj”.
Átéltük, hogy a legkülönbözőbb típusú, kegyességű, irányzatú keresztyének is tudnak szeretetben, toleránsan, alkotó módon együtt lenni. Csak akarat kell, szeretet és intelligencia.
„Mi akar ez lenni?” – kérdezték sokan bizalmatlanul, mint az első Pünkösdkor. Igen, vállaljuk, hogy „részegek” vagyunk! Ittunk a szeretet borából, a Krisztus MINDENKIÉRT (!!) kiontott drága, szent véréből. Igen, meg akarunk „részegedni”. Csak így szabad, csak így van értelme, hitele és gyümölcse a szolgálatnak. A válaszfalak csak ettől a szeretettől dőlnek le. De ettől ledőlnek! Istennek semmi sem lehetetlen. Folytatása következik.
Evangélikus Élet, 1991. január 6.